Hívj minket, ha profikra akarod bízni az autódat!
Az autó egy olyan összetett műszaki komplexum, melyben a legkisebb meghibásodás is változatos jeleket produkálhat.
Akadnak azonban olyan jelenségek, melyeket, ha megtapasztalsz, szinte biztos lehetsz benne, hogy futómű hibával állsz szemben.
Cikkünkben összeszedtük a leggyakoribb jeleket, melyek ilyen jellegű problémára utalhatnak.
A legtöbb sofőr számára a kormányzást érintő problémák a legkönnyebben felismerhetők, hiszen az autó irányítását ezek nagyban befolyásolják.
Amennyiben úgy érzed, hogy az autó jobbra vagy balra húz és emiatt folyamatos ellenkormányzást igényel, akkor szinte biztos, hogy futómű beállítási probléma áll a háttérben.
Ezen kívül árulkodó jel lehet az is, hogyha nem középállásban van a kormány.
Hogy mit jelent ez pontosan?
Egész egyszerűen egyenes menetben is úgy néz ki a kormány, mintha kanyarodnál éppen.
Ha valamelyiket megtapasztalod, azonnal irány a szerelő!
Természetesen minden autónak van egy kisebb kilengése, melyet megtapasztalhatsz, amikor ki- vagy beszállsz a kocsiba, továbbá nagyobb fékezések után is érezhető.
Azonban a lengéscsillapítók hibája esetén ez a kilengés jóval nagyobb mértékű is lehet, úgymond bólint, hintázik az autó megállásnál.
Ezt elő tudod idézni akár Te magad is, hogyha a motorháztetőt egymás után néhányszor kicsit lenyomod.
Ha ezután az előbb említett „hintázást” (tehát 1-2 rugózásnál több ideig tartó kilengést) tapasztalod, akkor nem érdemes halogatnod a futómű átvizsgálását.
A szokatlan hangok biztosan valamilyen hibára utalnak, és ez nem csak a futómű problémáira igaz.
Futómű hibánál leggyakrabban kopogó hang hallható, ami az egymásnak ütköző alkatrészek miatt alakul ki.
Emellett tapasztalhatsz zörgésre emlékeztető hanghatást is, mely kialakulhat például a gömbcsuklók hibája miatt.
Bármelyiket is tapasztalod, szintén irány a szerelő!
Az abroncsok normál körülmények között is kopnak, de fontos, hogy ilyenkor egyenletesen.
Ha azt tapasztalod, hogy az autógumi felületének bizonyos részei kopottabbak a többinél, akkor biztosan futóműbeállítási hiba van a háttérben.
Előfordulhat, hogy az abroncsok belső vagy külső oldala kopik gyorsabban, de jelentkezhet akár ún. kagylós kopás is, amikor foltokban találkozhatsz az elkopott gumirészekkel.
Nyilvánvalóan az előbb említett esetek mindegyikében kötelező az abroncscsere - hiszen az egyenlőtlenül kopott gumik tapadása nem megfelelő, balesetveszélyes -, de szigorúan futóműállítással összekötve!
A futómű beállítása rutinműveletnek számít tapasztalt szerelőink körében.
Nyugodt szívvel fordulhatsz hozzánk legyen bármilyen autód – kortól, márkától és típustól függetlenül vállalunk minden típusú járművet, beleértve a kisteherautókat is!
Időpontfoglalásra többféle módon is adott a lehetőség: megteheted kényelmesen, a laptopod vagy okostelefonod segítségével online időpontfoglaló rendszerünknek köszönhetően, de akár személyesen vagy telefonon is kérhetsz időpontot.
Ne vedd félvállról a futómű állítást, a biztonságod múlik rajta!