Hívj minket, ha profikra akarod bízni az autódat!
Tényleg számít a fogyasztás szempontjából, hogy milyen abroncs van a kocsin?
Számos ellene és mellette szóló érvet hallhatunk ezzel kapcsolatban, ám az igazság az, hogy igen, van összefüggés a gumiabroncs és a fogyasztás között.
A kérdés a témában nem a jelenség létezése, hanem sokkal inkább az, hogy számottevő-e annyira, hogy egy átlag sofőrnek ezzel kelljen foglalkoznia?
Cikkünkben kivesézzük a témát!
A fogyasztás és az abroncstípus közötti összefügés a gördülési ellenállásban keresendő.
Természetesen nem szeretnénk fizika órát tartani, de a teljesség igényéből fakadóan pár mondatban tisztázzuk, mit is takar ez a fogalom, így a lentebb bemutatott összefüggések is világosabbak lesznek.
Miközben az autógumi gördül az úttesten, a kerék és a talaj egyaránt deformálódik bizonyos mértékben.
Mivel sem az úttest, sem pedig a gumi nem teljesen rugalmas, a gördülő mozgás előidézéséhez befektetett munka soha nem fog teljesen megtérülni (tehát teljesítményveszteséggel jár).
Ezt a jelenséget, mely a teljesítményveszteséget előidézi, gördülési ellenállásnak nevezzük.
Minél nagyobb egy abroncs gördülési ellenállása, annál több energia kell hozzá, hogy az autó elinduljon és mozgásban maradjon az úton, tehát nőni fog a fogyasztás is a befektetett munkával arányosan.
Minél kisebb ellenállású gumit választunk, annál kisebb lesz az autó fogyasztása egy adott sebességen haladva.
A fentiekből logikusan következne, hogy minél kisebb a gördülési ellenállás értéke, annál jobb lesz nekünk, hiszen spórolunk az üzemanyagon, de sajnos nem ennyire egyszerű a történet.
Ez a paraméter összefüggésben van a tapadással is, tehát minél kisebb az értéke, annál kisebb lesz az adott abroncs tapadása, és ezzel együtt nő a fékút, csökken a menetbiztonság.
Ez azért nem biztos, hogy jó, igaz?
A kérdés költői, hiszen nyilvánvaló, hogy a biztonság sokkal előrébb való, mint a fogyasztás mindenáron történő csökkentése.
Bár a biztonság kérdése miatt sem kell mindenképp arra törekedni, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük az ellenállást, van még egy érvünk, ami miatt nem kell fájjon a fejed: szerencsére minimális fogyasztáskülönbségeket produkálnak az eltérő ellenállású abroncsok.
A különbségek olyannyira elenyészők, hogy két eltérő abroncsnál is csak hosszútávon, legalább 50 ezer kilométeres távon érezhető meg az üzemanyagfogyasztás csökkenése vagy növekedése, szóval nem érdemes ez alapján gumit választani.
Ha már a gumiknál tartunk, érdemesebb a guminyomásra odafigyelni és rendszeresen ellenőrizni a futómű állapotát a biztonságunk érdekében.
Ha még nem, akkor itt az idő, hogy ellátogass hozzánk!
Műhelyünkben márkától, típustól és életkortól függetlenül várunk minden autót, beleértve a kisteherautókat is!
Futómű állítás, klímatöltés és gumiszerelés esetén akár online is tudsz időpontot foglalni, egyéb műveletek kapcsán pedig telefonon vagy személyesen tudjuk fogadni az érdeklődésed.