Hívj minket, ha profikra akarod bízni az autódat!
A toronycsapágy csere nem tartozik a rendszeres, rutinszerű karbantartási feladatok közé, így hát nem csoda, hogyha nem tudjuk első hallásra hova tenni ezt a műveletet.
A toronycsapágy a lengéscsillapító rendszer része, sőt, annak egy kifejezetten fontos alkatrésze, mely meghibásodás esetén mindenképpen beavatkozást igényel – cikkünkben most körbejárjuk a témát, és megnézzük, mikor szükséges a toronycsapágy cseréje és miről ismerheted fel, ha baj van.
Ahogy fentebb is írtuk, a toronycsapágy a lengéscsillapító rendszerhez tartozik, egészen pontosan a karosszéria és a felfüggesztés között teremt kapcsolatot.
A toronycsapágy egyik része – értelemszerűen - egy csapágy, míg a másik egy gumialkatrész.
Előbbi feladata, hogy könnyítse a kormányzást, míg utóbbi az úttest egyenetlenségeinek csillapításában, a felfelé ható rugóerő mérséklésében segédkezik.
A fenti funkciókból kikövetkeztethető már, hogy milyen jelek utalnak a toronycsapágy hibájára.
Az első és legfontosabb jeleket a furcsa hangok adhatják: ropogó, kopogó, nyikorgó hangot hallhatunk a kormány elfordításakor, mely alacsony sebességnél jobban észrevehető lehet.
Sok autótípus esetén nagyon kell figyelni, hogy ezt felfedezzük, ugyanis nem egy dübörgő, hangos dologról van szó, hanem visszafogottabb hanghatásokról, melyeket sokszor még a menetzaj is képes elnyomni.
Ezek mellett az is a toronycsapágy hibájára utalhat, hogyha a szokásostól nehezebb forgatni a kormányt, de a forgatás közben jelentkező kisebb, szokatlan rezgés vagy pillanatnyi megakadás is jelezheti a problémát.
Nem kell, hogy álmatlan éjszakáid legyenek a toronycsapágy miatt, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy cserére szorul majd.
Bár alapvetően a kopóalkatrészek közé szoktuk sorolni, de közel sem arra kell számítanod, mint például egy fékbetét vagy féktárcsa esetén, ahol kötelező az ütemezett, rendszeres csere, viszont, ha a fenti problémák valamelyikét észleled, mindenképp kérj időpontot a szerelőhöz!
A toronycsapágy meghibásodását viszonylag rövid idő alatt meg lehet állapítani, bár néha összetettebb szerelési munkálatokat igényel, így lehet, hogy egy ideig mindenképp a szerelőnél marad majd az autód - és természetesen a cserére is ugyanez igaz.
Szerencsére a munkálatok árai előre meghatározhatók, kollégánk szívesen készít egy kifejezetten a Te autódra szóló árajánlatot, ami minden előre látható munkafolyamat és szükséges alkatrész árát tartalmazni fogja.
Ha esetleg egyéb felmerülő költséggel találkoznánk a javítás során, biztosíthatunk, hogy időben tájékoztatni fogunk mindenről, hogy legyen időd felkészülni az anyagiakra és az autó nélkül töltött időre is.
Úgy érzed, valami nem stimmel a lengéscsillapítóval?
Akár a toronycsapágy lesz a ludas, akár más alkatrésszel van probléma, profi szerelőink biztosan megtalálják a hiba okát, és meg is javítják azt!
Sőt, nálunk még a lengéscsillapító körüli műveletek után kötelező futóműállítást is letudhatod, nem kell majd máshova menned emiatt.
Műhelyünkben kortól, márkától és típustól függetlenül meg tudjuk javítani az autódat, ráadásul a folyamatot egy klimatizált, tiszta helyiségben várhatod meg – persze, hogyha azonnal javítható problémával van dolgunk.
Gyere el hozzánk, és tapasztald meg a minőségi, megbízható autószerelés élményét!