Futómű szervizelés a 19. kerületben

Futómű szervizelés a 19. kerületben

A futómű rendkívül fontos része az autónak: feladata nem más, mint hogy mind a négy kereket, abroncsot stabilan az úton tartsa, amihez több minden is szükséges (pl. ide tartozik a lengéscsillapító, a lengőkar, az alváz és a kormánymű is).

Ez egy elég komplex rendszer, amit szintén nem érdemes otthon javítgatni, sőt a futóművet beállítani – például kerék, vagy futómű alkatrész csere után – házilag nem is lehet, mindenképpen kellenek hozzá a megfelelő műszerek és eszközök.

Nálunk ezek megvannak, úgyhogy bátran fordulhatsz tapasztalt szervizünkhöz, ahol futóművek javításával és szervizelésével magas szinten foglalkozunk!

Ezekkel a problémákkal is bátran fordulj hozzánk!

Ha a futóművel és a felfüggesztéssel vannak problémák, azokat nem szabad félvállról venni, mert balesetveszélyes is lehet, ha így közlekedsz!

Szerencsére az autó mindig jelzi valahogy, ha valami nincs rendben, csupán figyelni kell a jelekre.

A kormányzást érintő leggyakoribb problémák jelei

Alapvetően a kormányzással kapcsolatos nehézségeket sokkal hamarabb észre lehet venni, mint a legtöbb meghibásodást, egyszerűen azért, mert a kezünk folyamatosan a kormányon van, tehát szüntelenül érezzük és használjuk.

Az ezzel kapcsolatos problémáknak elsősorban két fő jele van; ha ezeket tapasztalod, szinte biztos lehetsz benne, hogy a futómű beállításával vannak gondok:

  • jobbra vagy balra húz, illetve ha
  • nem középállásban van a kormány (ha egyenesen mész, akkor is úgy áll, mintha kanyarodnál).

Ezek a jelek általában csak egy bizonyos sebesség fölött jelentkeznek, tehát egyáltalán nem biztos, hogy mondjuk 5 km/óránál is érezni fogod.

Ha ezeket tapasztalod, mindenképpen nézesd meg az autót, mert a probléma magától nem fog megszűnni, és ezt Te magad sem fogod tudni kijavítani.

Egyenlőtlen gumikopást is okozhat a rossz futómű beállítás

Hogyha azt veszed észre, hogy az autód abroncsainak csak az egyik – külső vagy belső – széle kopik, akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy a futómű beállításával van gond.

Ennek ellenőrzése már csak a biztonság szempontjából is fontos, hiszen így a gumik tapadása sem megfelelő.

Lengéscsillapítóval kapcsolatos problémára utaló jelek

Minden autónak van egy bizonyos mértékű lazasága, rugózása.

Biztos észrevetted, hogy ha beszállsz, kiszállsz, akkor természetesen mozog egy kicsit az autó, de ugyanez elmondható akkor is, amikor egy nagyobbat fékezel.

Ez a „lengés”, normál esetben egy pillanatig tart csak.

A gond akkor van, ha sokáig „kileng”, rugózik az autó: ilyen esetben a lengéscsillapító környékén kell keresni a baj forrását.

Figyelj az oda nem illő hangokra is!

Ha valami szokatlan hangot hallasz, az minden esetben gyanús, és természetesen nem csak a futómű felől érkező zajokra igaz ez.

Az egyik leggyakoribb, amit hallani lehet, és futómű problémára utalhat, az egyfajta kopogás jellegű hang.

Ezt akkor lehet hallani, ha a futómű mozgó alkatrészei már elkoptak és egymásnak ütköznek – ez pedig csak akkor történik meg, ha valami nincs rendben.

Zörgő hangot pedig gyakran okozhat például a gömbcsukló kopása is.

Futómű beállítás árak

Első futóműállítás 11 900 Ft
Első-hátsó futóműállítás 14 500 Ft
4x4 futóműállítás terepjáró 18 000 Ft
Tgk. Futóműállítás 14 500 Ft
Futóműbemérés (átvizsgálás) 4 900 Ft

Futómű javítás árak

Lengőkar csere óradíjas 14 500 Ft
Támasztó gömbfej csere óradíj 14 500 Ft
Laprugó elől /oldal -tól 35 900 Ft
Laprugó hátul /oldal -tól 35 900 Ft
Spirálrugó első ktg db 18 000 Ft
Spirálrugó hátsó ktg db 18 000 Ft
Torziós rugó -tól 1. kat. 57 500 Ft
Torziós rugó -tól 2. kat. 71 900 Ft

Hozd el hozzánk autódat, ha szakszerű javítást szeretnél!

Hozd el hozzánk autódat, ha szakszerű javítást szeretnél!

Ha biztos kezekben szeretnéd tudni az autódat, keress minket telefonon, vagy kérj időpontot Budapesten, a 19. kerületben található szervizünkbe, futómű átvizsgálásra!

Akár javításról, akár futómű beállításról, vagy alkatrészek cseréjéről legyen szó, ránk számíthatsz!

Foglalj időpontot autószervizünkbe online, vagy keress minket telefonon!

Futómű beállítás, szerviz, árak, Budapest 19. kerület

Műszeres futómű beállítás és árak a Méta Autószerviznél

A futómű beállítása rendkívüli precizitást igénylő művelet. Jól felszerelt szervizünkben 3D technológiával működő futóműállító géppel és tapasztalt kollégákkal várunk!

Futómű javítás, szerviz, árak, Budapest 19. kerület

Futómű javítás a Méta Autószerviznél

A futómű javítása elsősorban az ide tartozó alkatrészek javítását, felújítását, illetve cseréjét is jelenti. De ez utóbbira nem minden esetben van szükség!

További hasznos cikkek futómű beállítás témakörben

Ismerkedj meg a futómű állítással!

Ismerkedj meg a futómű állítással!

Nem igazán voltál eddig futómű állításon? Itt az idő akkor, hogy megismerkedj ezzel a művelettel, ugyanis nem csak baleseteket kerülhetsz így el, hanem spórolhatsz is vele!

Eljött a nyári gumicsere ideje: ne feledd a futóműállítást sem!

Eljött a nyári gumicsere ideje: ne feledd a futóműállítást sem!

A jó idő beköszöntével lassan be kell tervezni a nyári gumi felhelyezését is. Ne feledd, hogy ilyenkor a futóműállítás is kötelező művelet! Tudj meg többet cikkünkből!

Ha ezeket a jeleket tapasztalod, biztosan futómű problémával állsz szemben

Ha ezeket a jeleket tapasztalod, biztosan futómű problémával állsz szemben

A futómű hibák jelei rendkívül változatosak, ám szerencsére könnyen felismerhetők. Cikkünkből megtudod, mik azok a jelek, melyekkel biztosan szerelőhöz kell fordulnod!

Futómű állítás: a téli gumi felhelyezésekor kötelező

Futómű állítás: a téli gumi felhelyezésekor kötelező

„Felesleges állítani a futóművön, nincs is semmi baja!” – sokszor hallhatók hasonló mondatok, ám a futómű állítás nem akkor szükséges, amikor már elkoptak az alkatrészek.

Mi történik, ha kimarad a futómű szerviz?

Mi történik, ha kimarad a futómű szerviz?

Még a csapból is a futómű szerviz fontossága folyik, ám kevés szó esik arról, hogy miért oly lényeges ez a művelet. Cikkünkből kiderül, mi vár Rád, ha elhanyagolod!

Lehetséges a futómű állítást otthon elvégezni?

Lehetséges a futómű állítást otthon elvégezni?

Csábító a drága autós műveletek elvégzésének otthoni megoldása, ám sok esetben ez nem célravezető. A futómű állítás is egy ilyen feladat, jobb, ha szakemberre bízod!

Ne hanyagold el a futómű állítást!

Ne hanyagold el a futómű állítást!

Te mikor voltál utoljára futómű állításon? Ha nem mostanság, érdemes elolvasnod cikkünket, ugyanis rengeteg problémát okozhat, hogyha elhanyagolod ezt a lépést.

Futómű állítás Budapest térségében: a komoly hibák elkerülhetők

Futómű állítás Budapest térségében: a komoly hibák elkerülhetők

A futómű hibák számtalan formában jelenhetnek meg, ennek megfelelően változatosak az erre utaló jelek. A jó hír viszont, hogy a komolyabb futómű problémák elkerülhetők!

Futómű állítás Budapest környékén: elég évente kétszer?

Futómű állítás Budapest környékén: elég évente kétszer?

Ha az évi két futómű állítást megejted, már a felelősségteljes sofőrök közé tartozol, viszont azt tudtad, hogy egyéb esetekben is szükség lehet plusz ellenőrzésre?

Milyen gyakran szükséges a futómű szerviz?

Milyen gyakran szükséges a futómű szerviz?

A futómű egy rendkívül fontos rész az autódban, ezt bizonyára Te is tudod. Olvasd el cikkünkben, hogy milyen gyakran kell szervizbe látogatnod ahhoz, hogy biztonságban légy!

Futómű szerviz Budapest térségében: így végzik a profik!

Futómű szerviz Budapest térségében: így végzik a profik!

A futómű egy rendkívül fontos része az autónak, így hát nem mindegy, kire bízzuk annak javítását. Cikkünkben megmutatjuk, honnan ismerheted fel a profi szervizt!

Futómű szerviz Budapest legjobb műhelyében

Futómű szerviz Budapest legjobb műhelyében

A futómű szerviz nem könnyű feladat, érdemes csakis a profikra bízni. Mi, itt a Métánál minden szerelés alkalmával törekszünk a legjobb, legmagasabb minőség biztosítására.

A futóműállítás valóban fontos!

A futóműállítás valóban fontos!

Sok bejegyzést találni, melyek a futóműállítás fontosságát hirdetik, sőt, lehet, hogy a szerelőd is mondta már. Cikkünkből megtudod, miért lényeges, és mik a futóműprobléma jelei!

Te tudod, mit csinálnak futóműállításkor?

Te tudod, mit csinálnak futóműállításkor?

A futóműállítás szükségessége nem kérdés, ám az már sokszor fejtörést okoz, hogy hogyan is zajlik ez a művelet. Cikkünkben megmutatjuk, hogyan zajlik a futóműállítás menete!

Tényleg kell nekem ez a futóműállítás?

Tényleg kell nekem ez a futóműállítás?

Sokan úgy hiszik, a futóműállítás egy elhanyagolható művelet, pedig ez közel sem igaz. Óriási károkat okozhatsz magadnak azzal, ha elhanyagolod ezt a műveletet! Olvasd el, miért!

A futómű nem játék: ha gond van, irány a szerviz!

A futómű nem játék: ha gond van, irány a szerviz!

Te tudod, milyen jelek utalnak a futómű problémáira? Ha nem, akkor érdemes elolvasnod a cikkünket, ugyanis nagyban veszélyezteti az épséged, ha hibás futóművel közlekedsz!

Futóműállítás tavasszal: lassan esedékes!

Futóműállítás tavasszal: lassan esedékes!

Hamarosan eljön az idő, amikor a téli gumit nyárira cserélhetjük, ez azonban azt is jelenti, hogy a futóműállításra is sort kell keríteni. Cikkünkből megtudod, miért lehet veszélyes kihagyni!

Ó, az a mostohán kezelt futóműállítás!

Ó, az a mostohán kezelt futóműállítás!

A futóműállítás nem tartozik a legnépszerűbb műveletek közé, pedig nagyon is szükséges, és nem is drága. Cikkünkből megtudod, mire számíts, ha továbbra sem iktatod be a programodba!

Milyen gyakran végeztessünk futómű beállítást?

Milyen gyakran végeztessünk futómű beállítást?

A futóműbeállítás alapművelet, mégis sokan elhanyagolják. Itt az ideje tisztázni, milyen gyakran kell rutinszerűen megnézetni, és mikor kell SOS szerelőt hívni.

Mik a futómű fő alkatrészei?

Mik a futómű fő alkatrészei?

A futómű beállítás fontossága nem kérdés, hanem alapművelet, azonban Te tisztában vagy vele, hogyan is épül fel az autód, hogyan működik a futómű? Ezt mutatjuk be cikkünkben!

Kisteherautó futómű beállítás – mikor szükséges és hogyan történik?

Kisteherautó futómű beállítás – mikor szükséges és hogyan történik?

A kisteherautók a nagy igénybevétel miatt folyamatos karbantartásra szorulnak, így nem szabad elhanyagolni a futómű beállítást sem! Elmondjuk, mit kell tudnod róla.

Mikor van szükség futómű beállításra?

Mikor van szükség futómű beállításra?

A futóművek körüli gyakori kérdés: akkor állítsuk be, amikor nincs probléma, vagy ha érzem, hogy gond van az autóval? Cikkünk elmondja, mikor kell a futóművel foglalkoznod!