Gumicsere, gumiszerelés több mint 16 éves tapasztalattal a Méta Autószerviznél a 19. kerületben

Gumicsere, gumiszerelés több mint 16 éves tapasztalattal

A kezdetekkor mi itt a Méta Autószerviznél gumicserére és gumiszerelésre specializálódtunk, főként ezzel foglalkoztunk.

Viszont, ahogy nőtt az elégedett és rendszeresen visszatérő ügyfeleink száma, bővítettük szakmai tudásunkat és profilunkat.

A mai napig magas szinten foglalkozunk gumicserével és szervizeléssel, amit ma már több, mint egy évtizedes szakmai tapasztalattal és tudással a hátunk mögött végzünk, több mint 2500 visszatérő ügyféllel.

Gumicsere a Méta Autószerviznél

Alapvetően azt lehet elmondani, hogy a gumicserének két szezonja van: az egyik március-április környékén dübörög, amikor a téli gumikat le kell cserélni a nyárira, illetve október-november környéke is ilyen, amikor értelemszerűen a nyári gumit kell lecserélni télire.

Ezekben az időszakokban az összes autós lerohanja a szervizeket: sokan szeretnek ezzel az utolsó pillanatig várni, és valahol igazuk van, hiszen a napi átlag középhőmérséklet határozza meg, hogy mikor jött el a csere ideje.

Viszont nálunk van erre megoldás, ugyanis online időpontfoglaló rendszerünkben kényelmesen ki tudsz jelölni és lefoglalni magadnak egy időpontot gumicserére, amiről visszajelzést is kapsz.

Ennek előnye természetesen, hogy adott időpontban tudunk fogadni, így elkerülheted a hosszas sorban állást és várakozásokat az említett szezonális időszakokban is.

Így csináljuk mi

Így csináljuk mi

Gumicserénél két eset lehetséges: van, hogy az ügyfél hozza a gumiabroncsot, és csak magát a gumit kell lecserélni a felnin, illetve az is előfordul, hogy kerekestől kell cserélni.

Minden esetben kiemelten fontos a centrírozás (a kerekek kiegyensúlyozása), hiszen ennek hiányában nagy sebességnél – 100 – 130 km/h között – a kerék rázhatja az autót, ami főként a kormányon érezhető.

Ha a centrírozás elmarad, akkor az a futómű alkatrészeinek meghibásodásához vezethet.

Továbbá az optimális, természetes kopás érdekében az első és a hátsó abroncsokat félévente cserélgetni is szoktuk.

Minden gumicserét szakszerűen végzünk, és táblázat alapján állítjuk be a gyári adatokat:

  • befújjuk a kerékagyat réz sprayvel, a korrózió elkerülése végett,
  • gyári nyomatékra húzzuk a csavarokat,
  • a gyári nyomást állítjuk be az abroncsokban.

Az autóról lekerült abroncsok miatt sem kell aggódnod, mert gumiabroncs-hotel szolgáltatásunk keretében bátran nálunk hagyhatod őket, mi pedig biztosítjuk a körülményeket a megfelelő tároláshoz.

A szenzoros gumik cseréje sem okoz problémát

A TPMS, vagyis a nyomás-visszajelző rendszerrel ellátott gumikat is gond nélkül ki tudjuk cserélni, hiszen meg van hozzá a megfelelő készülékünk, illetve szenzoraink is vannak, amiket minden autóra fel tudunk tanítani; akár két különböző (téli – nyári) garnitúrát is.

Gumicserénél ilyen esetben feltétlenül be kell szerelni az új szenzort a kerékbe, hiszen ennek segítségével tudja mérni a rendszer a guminyomást, illetve a hőmérsékletet úgy, hogy kommunikál az autó komputerével.

Ez sok más szervizben nem lehetséges, a megfelelő diagnosztikai eszköz hiánya miatt nem tudják megcsinálni.

Acélfelni, komplett gumiszerelés

(Kerék autóról leszerelése, gumi átcserélése, szelep csere, centrírozás, kerék visszaszerelése)

Acélfelni - 13-14 coll 3 750 Ft - tól
Acélfelni - 15 coll 4 250 Ft - tól
Acélfelni - 16 coll-tól 4 950 Ft - tól
Acélfelni - 16 coll-tó defekttűről 6 450 Ft - tól

Kisteher, komplett gumiszerelés

(Kerék autóról leszerelése, gumi átcserélése, centrírozás, kerék visszaszerelése)

Kisteher - 15 coll-ig 5 750 Ft - tól
Kisteher - 16 coll-tól 6 450 Ft - tól

Alufelni, komplett gumiszerelés

(Kerék autóról leszerelése, gumi átcserélése, szelep csere, centrírozás, kerék visszaszerelése)

Alufelni - 13-14 coll 4 250 Ft - tól
Alufelni - 15-16 coll 4 950 Ft - tól
Alufelni - 17-18 coll 5 950 Ft - tól
Alufelni - 19-20 coll 6 950 Ft - tól
Alufelni - 21 coll-tól 7 950 Ft - tól
Alufelni - defekttűrő - 15-16 coll 6 450 Ft - tól
Alufelni - defekttűrő - 17-18 coll 7 400 Ft - tól
Alufelni - defekttűrő - 19-20 coll 8 650 Ft - tól
Alufelni - defekttűrő - 21 coll-tól 9 950 Ft - tól

Motorkerékpár, komplett gumiszerelés

(Kerék kiszerelése, gumi átcserélése, szelep csere, centrírozás, kerék visszaszerelése)

Első kerék - Chopper-Cruiser, Oldtimer, dobfékes, kardános 10 790 Ft - tól
Hátsó kerék - Chopper-Cruiser, Oldtimer, dobfékes, kardános 17 990 Ft - tól
Első kerék - Sport, Sport túra, Naked 9 490 Ft - tól
Hátsó kerék - Sport, Sport túra, Naked 11 990 Ft - tól
Első kerék - Kis robogó 100cm3 alatt 7 490 Ft - tól
Hátsó kerék - Kis robogó 100cm3 alatt 9 990 Ft - tól
Első kerék - Robogó 100cm3 felett 8 250 Ft - tól
Hátsó kerék - Robogó 100cm3 felett 11 990 Ft - tól
Kerék - Endúró 9 900 Ft - tól
Kerék - Cross 12 500 Ft - tól