Olajcsere árak a Méta Autószerviznél

Olajcsere árak a Méta Autószerviznél

A legtöbb, jó autótulajdonos tisztában van azzal, hogy mikor van itt az ideje az olajcserének – szerencsére ebből viszonylag ritkán akadnak problémák, hiszen a csere ideje mindig fix.

Ma már a legtöbb új autó rendelkezik az úgynevezett szervizintervallum jelzővel, ami figyelmeztet, ha már esedékes az olajcsere.

Továbbá, akkor is egyértelmű a helyzet, ha a műszerfalon pirossal elkezd világítani a kis olajkanna szimbólum – bár ritka, hogy valaki így érkezzen hozzánk.

Ha bármelyik formában is, de jelez az autó, úgy mindenképpen le kell nullázni az olajcsere intervallumot: vannak olyan autók, amiknél kisebb trükkökkel meg lehet csinálni (például gombok megnyomása + gyújtás ráadása), de a Volkswagen csoport autóinál például csak diagnosztikusan lehet lenullázni a rendszert.

Ilyen egy olajcsere nálunk

Szervizünkben az olajcserét hasonlóképpen végezzük, mint ahogyan azt a szakszervizekben teszik.

Ez alatt azt kell érteni, hogy az olajcsere magában foglalja az olajszűrőnek a cserélését is, ezért tehát nem számolunk fel külön munkadíjat.

Általában az emberek mind az olajcserére, mind pedig a különböző szűrők cseréjére egy általános, de kötelező szervizként szoktak tekinteni; szerencsére ezeknek a fontossága erősen benne van a köztudatban.

Ha az ember ki szeretné cseréltetni az olajat az autójában, akkor jellemzően – az olajszűrő és a légszűrő cserén túl – cserélésre kerül az üzemanyagszűrő, illetve a pollenszűrők is.

Amire különösen nagy figyelmet fordítunk, az az, hogy mindig a gyári ajánlásoknak megfelelően cserélünk: szükség esetén utánrendelünk, vagy a saját készletünkből mérjük ki az azonos megfelelési minőségű motorolajat.

Mi pontosan kimérjük Neked az olajat!

Nálunk lehetőség van kimért olajjal is feltölteni az autódat.

Ez azért előnyös, mert így pontosan csak annyit kell fizetned, amennyi olajat felhasználunk, egy fillérrel sem többet, így az olajcsere áraink még kedvezőbbek.

Például, ha 5,6 liter olaj kell az autódba, akkor nem kell megvenned 6 liter olajat.

Természetesen, ha azt szeretnéd, hogy az általad hozott, előre megvásárolt kenőanyagot használjuk, egyáltalán nincs ellene kifogásunk.

De mikor kell kicserélni az olajat?

De mikor kell kicserélni az olajat?

Korábban az volt az általános javaslat, hogy 30.000 kilométer megtétele után kell cserélni; ez azonban egyáltalán nem helytálló, hiszen nem létezik olyan olaj a piacon, ami elbírna ekkora terhelést.

Ekkora táv megtételével, olajcsere nélkül, komoly károkat tud elszenvedni az autó, hiszen azt is figyelembe kell venni, hogy a motornak is van egy természetes kopása.

Az olajcsere legideálisabb ideje, 10-15.000 kilométer után jön el, de a 20.000-hez közelítve már erősen ajánlott, ha nem szeretnéd, hogy kárt szenvedjen az autód.

Sőt, ezt az ajánlást, a már sokat futott, magas teljesítményű motorral rendelkező járműveknél érdemes megfelezni, a már említett terhelés miatt.

Ha pedig velünk végezteted el az olajcserét, akkor szervizprogramunknak köszönhetően garantáltan nem fogsz megfeledkezni a következő csere esedékességéről, ugyanis figyelmeztetni tud arra, hogy nagyjából mikor kellene újra felkeresned minket.

Olajcsere

Olajcsere munkadíj 6 000 Ft
Olajcsere munkadíj hozott anyaggal 9 900 Ft

Szűrőcsere

Levegőszűrő csere 2 490 Ft
Pollenszűrő csere 1. kategória 2 490 Ft
Pollenszűrő csere 2. kategória 4 900 Ft
Üzemanyagszűrő csere 1. kategória 5 900 Ft
Üzemanyagszűrő csere 2. kategória 9 900 Ft - tól

Online is tudsz időpontot foglalni!

Ha itt az ideje az olajcserének, és a „kötelező szerviznek”, ne késlekedj, foglalj időpontot autószervizünkbe, online időpontfoglaló rendszerünkön keresztül!